Twins_Kazai_Kornel_Box_Versenyzo_260_X_390

Kazai Kornél

2015 óta boxol

64kg

K1 szabályrendszer

Ami óta az eszemet tudom mindig sportoltam valamit, és mindig is érdekelt a küzdelem. Kezdetben Aikidoztam majd miután ezt kevésnek éreztem 2015 őszén kezdtem el a Twinsben kick-box edzéseket. Egyből megragadott a légkör és a kemény edzések és az, hogy azonnal engedték, hogy kipróbáljam magam a bunyóban, és pont ez volt az, amit kerestem. Minden edzésről úgy mentem haza, hogy már a következőt vártam. Az első verseny örök emlék marad számomra mert nagyon nagy támogatást, és nagyon jó felkészítést kaptam Vásony Ferenctől. Feri bátorítására kipróbáltam más edzéseket is a Twinsben, ennek hatására megismerkedtem a többi edző módszerével, stílusával is. Jelenleg Feri edzései mellett Schildkraut Rolandhoz is rendszeresen lejárok.