Crosstraining edzéseken robbanás szerû fejlõdésen mennek keresztül a vendégek

Crosstraining

crosstraining

Termünkben a kezdetek óta használjuk a crossfitet erő-állóképesség megszerzésére és fenntartására. A módszerrel körülbelül 10 éve ismerkedtünk meg, habár egyes elemeit már régebben is használtuk, jóval a rendszer kifejlődése előtt. 3 éve a nagyközönség számára is elérhetővé váltak a versenyzőket felkészítő edzések, így a crossfit edzők ma már nemcsak küzdűsportolókkal tudnak foglalkozni, hanem hobbistákkal is. Nem sokkal később egy-egy hobbistánk annyira belejött, hogy crossfit versenyen is szívesen megmérettette magát. Edzőink mind a legkiemelkedőbb crossfiterek között vannak, felkészültségüket mi sem bizonyítja jobban, hogy verseny eredményeik kiemelkedőek. A budapesti crossfit termekkel ellentétben a termünkben óraadó edzők maguk is crossfit versenyzők, így első kézből adják át a versenyfelkészülésük során szerzett technikákat.

Az edzéseken szigorúan tartjuk a fokozatosság elvét, figyelve az egyén jelenlegi állóképességére. Az állóképességi gyakorlatok mellett crossfit (crosstraining) edzéseink tartalmaznak ügyességi gyakorlatokat is – például atlétikai, súlyemelő, tornász, küzdősportos elemeket –, hogy az alap mozgásformák segítségével érdekesebb legyen az edzés. Crossfit edzéseinken nagy hangsúlyt fektetünk az izmok általános állapotának javítására is nyújtással, strechinggel, FSM- és egyéb gyakorlatok felhasználásával.

A crossfit (crosstraining) egy olyan modern funkcionális edzésforma, melynek hatására az emberi szervezet robbanásszerű fizikális (állóképesség, erő, gyorsaság) fejlődéssel reagál.

Az edzés célja, hogy az egyén állapotától függően minél több izomcsoportot vonjon be a munkába, mindezek mellett erősítse az inakat, így védve az ízületeket. Cél továbbá az is, hogy az erő fejlesztése mellett az állóképesség is fejlődjék. Ez az egyensúly nagyon fontos, mert így olyan különleges kondícióba kerülhetünk, amely az élet számos területére jótékony hatással van.

Az edzés során a motiváció folyamatos fenntartását, a crosstraining edzések kiszámíthatatlanságából eredő változatosság, és az edzésprotokollok formájában megjelenő újabb és újabb kihívások biztosítják.

Ezért nagyon közkedvelt amatőr- és élsportolók, boxolók és küzdősportolók között is. A funkcionális-, és a crosstraining lényege, hogy a mindennapi életből vett mozdulatokat használ (guggolás, kitörés, emelés, rotáció) és/vagy kapcsol össze (guggolás–fejfölé nyomás, kitörés–oldalemelés, TRX, Kettlebell stb.) aktív erőkifejtés közben. A crosstraining az erőnlét és az állóképesség fejlesztése mellett, a stabilizáló izmokat folyamatos mozgásban tartja.

Nők és férfiak egyaránt űzik ezt a sportot, mely fittségi szinttől függetlenül változatos, élvezetes edzést tesz lehetővé. A gyakorlatok számtalan szögben végezhetők, így az izolált mozdulatokkal szemben sokkal több izomrostot stimulálnak; esztétikus, funkcionális izmokat eredményezve. A crosstraining rendkívül intenzív edzést biztosít, ezáltal stimulálva az anyagcserét is. Budapesten azon kevés termek közt tudhatjuk magunkat, ahol női és férfi crossfit edzőinknek köszönhetően nemcsak a férfiak, de a nők is nagy számban képviseltetik magukat edzéseinken.

"Egészen egyetemista koromig versenyszerűen sportoltam, de miután abbahagytam az iskolát és dolgozni kezdtem, hiába kerestem az edzettségi szintemnek megfelelő csoportos edzést, sajnos a legtöbb óra nem hozta ki belőlem a maximumot. Amikor az egyik ismerősöm megemlítette , hogy Budapesten a Twinsben edz profikkal, kíváncsi lettem. Először fenntartásokkal vágtam bele az első órába, hiszen hiába éreztem magam edzettnek, úgy hittem csak fiúk járnak ide és nőként nem fognak komolyan venni, de rögtön a női öltözőben szertefoszlott az aggodalmam, ahol egy csinos kétgyermekes anyukáról is kiderült, hogy ugyanarra a crossfit edzésre jön, mint én. Azóta is itt edzek és fittebb vagyok mint versenyző koromban."

"Egy ideje már nem sportoltam, el is híztam rendesen, amikor a neten megtaláltam a crosstraining edzést a Twins-ben. Lejöttem, és először ugyan elfáradtam, de később egyre jobban bírtam. 20 kg-ot fogytam fél év leforgása alatt, és most fittebb vagyok, mint valaha."

"Kicsit untam egyedül az edzést, ezért lejöttem crossfitre. Itt nagyszerű a csapat, nagyon motiváló itt edzeni. Az a jó, hogy bármilyen erőnléti állapotban vagy, itt tudsz érvényesülni, hiszen mindenkinek magához képest kell a maximumot nyújtania, akár hobbista, akár élversenyző. Mindenki nagyon segítőkész..."

A crosstraining (crossfit) edzésekre nem kell bejelentkezni. Az edzésekhez sima edző ruha szükséges.