Versenyzőink

Vásony Ferenc a Twins Gym K-1 versenyzõje

Vásony Ferenc

Ferkó 2006-ban kezdte felnőtt pályafutását versenyzőként. Előtte ökölvívással és egyéb küzdősportokkal foglalkozott.

Részletek »

Vásony Marci a Twins Gym K-1 versenyzõje

Vásony Márton

Vásony Marci bunyóját jellemzi a kemény beleállós harc, ahol nem ismer kíméletet. Edzője Dr. Bene Zoltán, aki a Twins Gym vezetőedzője és alapítója.

Részletek »

Twins Gym - Zsiga Melinda Thai-Kick-Box versenyző

Zsiga Melinda

Melinda sportkarrierje kézilabdázással indult, amit végül térdszalag- szakadás miatt kellett otthagynia, ekkor váltott az ökölvívásra és nagyon jól tette, hiszen már 2009-ben az amatőr OB-n harmadik helyezést ért el. 2011 februárjában az amatőr ökölvívást a profi váltotta fel, majd egy éve a thai-boksz is felkerült a palettájára és mindezek mellett 2010-től bikini modellként is megmérettette magát.

Részletek »

Twins_Hegyi_Zoli_Box_Versenyzo_140_X_210

Hegyi Zoltán

A harcművészetekkel viszonylag későn kezdtem el komolyan foglalkozni. Előbb a kezdők, majd idővel a haladó versenyzők között is szép sikereket értem el, de az igazi áttörés akkor jött el, amikor ellátogattam egy edzésre a Twins-be. Itt döbbentem rá, hogy bár az erőm megvan, de a technikai képzettségem igencsak hagy maga után némi kívánnivalót. Ennek már több mint egy éve és úgy érzem, itt a fejlődésem folyamatos. Azon vagyok, hogy immár k-1 szabályrendszerben a lehető legmagasabb szintre jussak.

Részletek »



Twins_Kazai_Kornel_Box_Versenyzo_140_X_210

Kazai Kornél

2015 őszén kezdtem el a Twinsben kick-box edzéseket. Egyből megragadott a légkör és a kemény edzések. Az első verseny örök emlék marad számomra mert nagyon nagy támogatást, és nagyon jó felkészítést kaptam Vásony Ferenctől.

Részletek »