Farkas Balázs

Farkas Balázsnak hívnak, 28 éves vagyok és 5 évvel ezelőtt ismerkedtem meg a CrossFittel Finnországban. Az ott eltöltött közel 5 év alatt alatt tanultam meg ennek a sportnak minden csínyját-bínyját és mélyedtem el igazán a CrossFit világában. Jelenleg pedig boldogan mondhatom el magamról, hogy ez a sport már nem csak a hobbimat , hanem a szenvedélyemet és hivatásomat is jelenti egyaránt, közel 3 éve. Sportmúltamnak köszönhetően ( 7 év szertorna, 2 év úszás, 7 év kajakozas) gyorsan fejlődtem és belecsöppentem a versenyzés világába is, ami a mai napig egy extra motivációt jelent a számomra. Edzőként foglalkozom kezdőkkel, haladókkal és közel elit szintű versenyzők felkészítésével egyaránt. Az edzéseken kívül a légkör és a közösség, aminek a része lehettem külföldi éveim alatt tanitványként es később edzőként, a mai napig egy nagyon kedves emlék maradt és az elsődleges célom, hogy Magyarországon is kialakítsam ezt a remek környezetet az óráimon. Mivel szeretek emberekkel foglalkozni, és mint edző hozzásegíteni őket egy egészségesebb, sikeresebb és boldogabb élethez, nekem a napi motivációt is ők adják, hogy minden percét maximálisan ki tudjam élvezni a közösen eltöltött időnek ,ami a vendégeimre sem lehetne pozitívabb hatással mind fizikailag, mind szellemileg. Ami pedig ennél is klasszabb, hogy a CrossFit edzésmodszerét alkalmazva ennek az élménynek es fejlődésnek bárki a részese lehet kortól, sportmúlttól és edzettségi szinttől függetlenül. Végzettség: CrossFit Trainer Level 1 Certificate 2015 – Stockholm, Svédország CrossFit Trainer Level 2 Certificate 2017 – Berlin, Németország CrossFit Judge 2016, 2017 Sport-és Munkatapasztalat: 2015 -2017 : Tulajdonos, edző, CrossFit Takomo, Helsinki, Finnország 2017 : Tulajdonos, vezetőedző, NEXO CrossFit, Valencia, Spanyolország

Mikor tart órát