Ibolya_nagy kep

Ádám Ibolya

Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy gyermekkorom óta fontos szerepet játszik életemben a sport. Egészen fiatalon megtapasztalhattam, hogy kitartással és módszeres edzéssel hová fejlesztheti magát az ember, tíz éves koromra versenyszerűen atletizáltam. A futás és a magasugrás mellett aztán belekóstolhattam a ritmikus sportgimnasztikába is, majd a gimnáziumi évek alatt egy aerobic formáció tagja lettem és már akkor végzősként lehetőségem adódott aerobic órák tartására több fitness studióban is. Viszonylag hamar rájöttem azonban, hogy ez a mozgásforma nem jelent számomra kihívást hosszú távon, így találkoztam életem első nagy szerelmével, az úszással, amit az egyetemi évek alatt több éves külföldi tanulmányaim alatt versenyszerűen űztem a svédországi Elfsborg csapatában, ahol egy rövid ideig aqua trénerként is tevékenykedtem és kipróbálhattam magam tájékozódási futóversenyeken is

Öt évvel ezelőtt letévedtem egy edzőterembe és hamarosan beleszerettem a súlyokkal való edzésbe. Azonnal lenyűgözött, hogy rendszerességgel és módszerességgel milyen szépen és látványosan fejleszthető, korrigálható az emberi test. Hónapok alatt sikerült olyan formát elérnem, amelyet több éves sportmúlttal egyszer sem. Azonban néhány hónap után kezdtem azt érezni, hogy kezdek „belassulni” és elveszteni a robbanékonyságom. Így találkoztam a TRX-el és a funkcionális edzések világával és ez a kapcsolat azóta is töretlen. Edzői tudásom az Iwi Nemzetközi Fitnesziskolában szereztem és gyarapítom, célom, hogy egyszer erőnléti trénerként tevékenykedhessek.

Edzéseimen szeretem feszegetni a határokat, az erőfejlesztés mellett a kardió elemeket variálom saját testsúlyos és szabadsúlyos gyakorlatokkal. Nem szeretem fecsérelni az időt, célom, hogy vendégeim az órám után azt érezzék, ma is kihozták magukból a maximumot. Ha lelkiismereti edzésre vágysz, nem az én órám a megfelelő a számodra. Veled együtt izzadok én is és mihelyst csalnál, már ki is javítalak. Kiemelt figyelmet fordítok a gyakorlatok helyes kivitelezésére, hisz ha már csinálunk valamit, csináljuk helyesen. Mottómat gyerekkori atletika edzőmtől kölcsönöztem: „Hadd fájjon, csak használjon!”

Mikor tart órát